A térkő mindig is esztétikai igényességet jelentett, mára pedig a technológia fejlődésének köszönhetően ez már megfizethető árral párosul. Elsősorban erre a gazdaságossági szempontra, illetve a kiemelkedő ár-érték arányra vezethető vissza, hogy a térkövezés az elmúlt években a burkolási megoldások sztárjává nőtte ki magát.

Más burkolási lehetőségekhez képest a térkő további nagy előnye, hogy hatékonyan alkalmazható egyedi igények esetében is. Variálhatóságánál fogva egyaránt remekül igazítható az elvárt funkció és a kívánt mintázatnak megfelelően, valamint a felületkiterjedés, illetve a domborzati viszonyoknak való megfelelés szempontjai szerint is.

A térkövezés egy másik jelentős hozadéka, hogy amennyiben a későbbiekben valamiért a felület alá szükséges hatolni (például kábel- vagy csatornafektetés munkálatai során) a térkövek kiemelhetőek, és visszahelyezhetőek anélkül, hogy ezzel maradandó esztétikai hiba keletkezne.

A modularitás azonban kockázatokat is rejt. Ha nem szeretne egy foltokban besüllyedő, majd az idő előrehaladtával helyenként elemeire hulló egyenetlen felületet, akkor érdemes szakemberre bíznia a megfelelő megoldás kiválasztását és a kivitelezési munkálatok lebonyolítását.

A térkő legelterjedtebb alkalmazása a járdák, gépkocsi behajtók, parkolók, udvarok burkolása. Emellett előszeretettel alkalmazzák medencék, szökőkutak és szobrok környezetében is.